|
4.rész
Adri 2008.11.18. 20:57
Ennyit a pihenésről… Egész éjszaka nem aludtam semmit, persze mellettem ez a kis szépség végig Álomországban járhatott. Mekkora mákja van.
Megpróbáltam anélkül kikelni az ágyból, hogy Ő felkelt volna. Sikerült. Jó vagyok, ennyi.
Így 8 óra fele a város kezdett ébredezni, egyre több ember járkált kint az utcán… Gyerekeket vittek bölcsibe, óvodába, iskolába, hogy azután a szülő dolgozni menjen.
25 éves vagyok… És rájöttem, hogy nincsen normális munkám. Nem rohanok, hogy 8-ra vagy 9-re beérjek az irodába… Nincsen barátnőm, akinek a ma esti vacsoránál megkérjem a kezét. Nincsen gyermekem, akivel játszhatnék… Milyen szar…
A kitárt ablak előtt állok… És ezen gondolkozom… Jesszus… Valami nagyon nincsen rendben!
Megdörzsöltem az arcomat, hogy mindezt elfelejtsem, és végre magamhoz térjek.
Néhányan azt mondják, reggel segít a kávé. A nagy szart segít… Nekem legalább is nem.. Napi 8 kávé után kezdem magam jól érezni… De nem szándékozok meghalni a magas vérnyomásom miatt… Előbb a rák…
Becsuktam az ablakot. Az ágy felé néztem. A lány nyakig be van takarva. Ez jó is meg rossz is… Jó, mert nem látom bájait, rossz, mert fázott mivel nyitva volt az ablak… Nem voltam elég úriember…
Na neeee…
Úgy döntöttem inkább veszek reggel egy hideg zuhanyt, mert nekem sok volt ez a mai reggel… A családra gondoltam aztán meg arra, hogy én, pont ÉN nem voltam úriember… Oh te jó szagú málna bokor… ( Most lehet csodálkozni, ezt is egy jó barátomtól tanultam…)
Megengedtem a hideg zuhanyt és aláálltam. Éppen, hogy csak lefagytam, de legalább észhez tértem és ez volt a célom.
5 percnél tovább nem bírtam. A szám már lila volt és vacogtam. Elzártam a zuhanyt és magamra terítettem a törölközőm. A tükörbe néztem. Heh… Tényleg lila volt a szám…
Megpróbáltam halkan elhúzni az üvegajtót (már ha lehet ezt halkan csinálni), de rájött már semmi értelme. A lány a tegnapi ruhájában volt már felöltözve és az ablak előtt állt. Lehet, hogy nem csak 5 percet voltam bent?
- Jó reggelt! - köszöntem.
Vicces volt a szitu… Csak a törcsi volt rajtam az is éppen eltakarta férfias vonzerőmet. Ráadásul sikerült meg is ijesztenem a lányt, hiszen amikor köszöntem neki Ő megrázkódott és csak úgy fordult szembe velem.
- Ne… Neked is…
Lehet, hogy nem emlékezett a tegnapra és nem rám számított? Igen… Lehet…
- Hogy aludtál? - kérdeztem meg miközben az ágy melletti szekrényhez mentem, hogy előhalásszak legalább egy alsónacit.
- Köszönöm…Jól… - fordult vissza az ablakhoz és azon bámult ki.
Ezt kihasználva felvettem a boxeremet és közben beszéltem hozzá.
- Mennyire emlékszel a tegnap estéből?
- Azt hiszem… Mindenre…
Ez nem volt túl meggyőző lássuk be… Lehet, hogy tényleg mindenre emlékszik, és csak remélni tudja, hogy nem feküdt le velem. Legyek gonosz? Neeem…
- Azt hiszed? - kérdeztem vissza miközben az ágy szélére ültem.
- Igen… - perdült meg hírtelen a lány és velem szembe fordult - Mi ketten… - kezdte a lány a mondatot, de nem fejezte be.
Ahogy így állt előttem, a nap rásütött a hajára és rá kellett jönnöm, hogy nem is barna a haja… Sötét vörös… Hmm… Szép… A szeme pedig barna volt… Még jobb…
Csak azért, mert gyönyörű nem hagytam, hogy tovább kínlódjon a mondattal, befejeztem helyette én.
- Nem. Nem feküdtünk le. - mosolyodtam el.
A lányon látszott, hogy megkönnyebbült, de elpirult. Csak tudnám min…
- Értem… - mondta.
Ott állt velem szembe és nem tudott mit mondani. Én sem… Megkínálnám kávéval, de nincsen.. Üdítővel.. Az sincsen. Én csapvízen élek. Na jó lehet, hogy volt még egy kis tej a hűtőbe, de arra nem mernék megesküdni, hogy még jó is….
- Kérsz…Inni? - kérdeztem végül meg tőle - Nem mintha olyan sok választás lenne, de… - álltam fel és a konyha részhez vettem az irányt.
- Nem kérek köszönöm… Én most inkább… Mennék…
- Oh…Mennél… - fordultam vele szembe - Hát…
- Köszönök mindent! - nyögte ki végül a lány - Remélem, hogy… Hogy még…Találkozunk…
- Csak más körülmények között! - tettem hozzá, mert igen hülyén vette volna ki magát, hogyha ezt nem teszem hozzá.
A lány ismét elpirult. Azért ennyire nem is vagyok… Hogy is mondjam…szemét?
Kinyitottam előtte az ajtót, Ő kiment és vissza se nézett. Csak lesétált az emeletről és kitalált. Ügyes kislány. A legtöbben nem tudják másnapra, hogy hol is jöttek be…. Na nem mintha olyan sokán járnának erre.
„Még találkozunk...” - mondtam csak úgy halkan magam elé és becsuktam az ajtót.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
