Az egyik nap csörgött a telefon. Felveszem, beleszól egy női hang.
- Vedd le ezt az állarcot és mond el, hogy mi nyomja a szívedet!
Egyből tudtam, hogy ki az, bár meglepődtem. Min lepődtem meg? Ilyet nem szoktak tőlem kérdezni, nem szoktak ilyen hamar kiismerni/megismerni...Csak egy ember volt...Egyetlen egy, aki ezt valaha megmerte kérdezni...De az az ember többé már nincsen...
És most jött Ő...És megkérdezte...Megismert..Tudja... Vajon biztos tudja?
- De..De nincsen semmi baj, esküszöm.
- Hát persze...Tudom..Nem telefon téma. Holnap találkozunk! - mondta, majd kinyomta a telefont.
Hát tényleg megismert? Ilyen hamar sikerült neki?? Pedig vannak akik sokkal több ideje vannak velem...És Ők mégsem kérdezik, nem látnak át azon a bizonyos álarcon.
"Oh nem, ne búj el messzire,
nem kell állarc a semmire,
nem kell figyelni a hibánkra,
nem kell páncél a világra"
|