Azt mondják, hogy a búcsúzkodás sosem jó, meg nehéz és egy csomó ember épp ezért nem is szeret mástól elköszönni (hogyha az hosszabb időre, messze utazik például). Hát én sem vagyok az a búcsúzkodós típus, de azt hozzátenném, hogyha ÉN utaznék el messzire a barátimtól mindenképpen elköszönnék. Rossz, fájdalmas, esetenként sírással jár, de ez természetes. Vagy legalább is valamennyire. De nem is erről van szó. Hanem arról a szar (és most bocsánat a kifejezésért) érzésről, amikor valakit a barátodnak hiszel és végül kiderül, hogy tulajdonképpen Ő nem is igazán tart fontosnak.
De akkor, hogy mindenki számára világos és érthető legyen a sztori, röviden elmesélem miről is hablatyolok itt össze-vissza..
Volt egy fiú és egy lány. Vitatott, hogy fiú és lány között van-e barátság (és ha igen miért nem?), no de a lényeg, hogy közöttük volt. Tény, hogy az egész úgy alakult ki közöttük, hogy eleinte a fiú többet akart a lánytól, aztán meg a lány akart többet a fiútól, de a lényeg, hogy soha nem vallották be egymásnak, így maradt meg közöttük a barátság. Aztán már mind a kettejüknek kapcsolata lett, de az Ő barátságuk még ezt is kibírta és nem zavarta meg. Legalább is a lány így vélte. Aztán egyik nap a fiú közölte, hogy elmegy világot látni egy hónap múlva, de hogy mikor jön vissza, azt nem tudja. A találkozónak úgy vetettek véget, hogy még egy utolsó „búcsúestet” tartanak. Még beszélnek majd, vagy összeülnek egy kinti sörözésre. Vagy valami ilyesmi… Azaz egy hónap rohamosan telt, a fiú pedig nem jelentkezett. Már csak pár nap volt hátra az indulásig, míg végül a lány kereste fel a fiút. A következő napot beszélték meg találkozó céljából, valamint azt, hogy majd a fiú keresi. Nem kereste. Már csak egy nap volt hátra, amikor este megszólalt a lány telefonja. És igen… A fiú volt az. A másnap mind a kettőjüknek szűkös volt, így hát a nagy búcsúzás elmaradt. DE a legbántóbb a következő mondat volt, ami a fiú szájából elhangzott: „Kötelező a mi találkánk?”
Mit mondhat erre egy ember? Nyilván azt, hogy nem. Nem kötelező… Mert ha ezt a másik fél kötelező programként írja fel magának, az már régen rossz. Hogyha akart volna csak úgy találkozni és elköszönni egy barátjától megtette volna. De így nyilvánvaló, hogy nem tartja ezt fontosnak.
DE visszatérve a legelejére: Két lehetőség van arra, hogy a fiú miért nem köszönt el. Add egy: Azért, mert nem szeret búcsúzkodni (ami mondjuk fiúknál érdekesen hangzik), add kettő: Azért, mert már réges-rég nem tart olyan jó barátnak, mint ahogyan azt a lány képzelte.
Lehet válogatni a két lehetőség közül, el lehet dönteni, aztán… Aztán vagy igaz az egyik vagy nem.
Hát az nekem soha nem ment. Meg aztán itt van egy blog is, amibe majd írok is, épp ezért fogtok tudni beletekinteni az én kis életembe, ezáltal pedig megismerni... Illetve nagyjából. Aztán vagy bírni fogsz, vagy nem. Az oldal lényege azonban messzebb áll a „személyes, bemutatkozó” témától. Azért jött létre, hogy az Én, írásaim felkerüljenek az oldalra. Nos ennyit, nagyon röviden magamról.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
